Blog
Mindenkinél előfordul a feledékenység és ennek sajnos általában a növényeink isszák meg a levét.
Sajnos a virágok esetében nem mindíg tudható, hogy mikor és mennyi vízre lenne éppenséggel szükségük, sokra? vagy éppen picire? Az sem a legjobb megoldás a számukra ha túl sokat kapnak, de azsem ha keveset. A memóriád javításában nem tudunk segíteni, de ismerünk egy apró segítőtársat, aki szívesen átvállalná tőled a szakszerű öntözés feladatát.
A ház körüli teendőket gondololjuk nem kell bemutatnunk. Mosás, mosogatás, vasalás, sütés-főzés, portörlés, sepregetés, felmosás, rendrakás. Még végig olvasni is nehezedre esett, nem igaz? Pedig van még egy olyan fontos teendő, amit még megsem említettünk és valószínű, hogy te is megszoktál róla feledkezni.
Amikor kilépsz az utcára, Neked is az az első dolog, amit megteszel, hogy előveszed a fülest és feltekered a hangerőt? Mi megértjük! Sokkal jobb a szürke hétköznapokat úgy átélni és úgy szemlélődni az utcán, hogy közben a kedvenc zenénk szól a fülünkben. A zene megnyugtat, kikapcsol, ellazít vagy épp az ellenkezője, feldob, felpörget. Egy a közös bármilyen zenét is hallgatsz az biztos hogy jobb kedvre derít. Pláne akkor, hogyha kristálytiszta hangzés és lüktető basszus is társul hozzá. Egy jó zenét a hangzása nagyon meg tudja dobni.
Csendes, kecses mozgásuk és a doromboló hangjuk miatt ellenálhatatlanok. Mindannyian tudjuk, hogy a cicák nem azok a kis házi kedvencek, akik megállás nélkül igényelnék a szeretgetést, dédelgetést, de a saját módjukon kifejezik és meghálálják a sok törődést.
A cicák szeretik a gazdájukat, viszont ehhez megkell hagyni a szabadságukat, mert természetüknél fogva erre van igényük. A macska egy igazán idális választás olyan emberek számára, akik imádják az állatokat, de ahhoz túlságosan elfoglaltak, hogy napi szinten órákat foglalkozzanak velük. Kis lakásban is nagyon jól elvannak és a szobatisztaságra is nagyon könnyen rászoktathatóak.
Sajnos a tél beköszöntével kénytelenek vagyunk súlyos összegeket kifizetni fűtésre, annak érdekében, hogy kellemes meleg legyen otthonunkban. Ilyenkor nem számít, hogy fa, gáz vagy egyébb fűtési módszer biztosítja a meleget az otthonunkban, a költségeket nagyon nehezen tudjuk elfogadható mértékre csökkenteni. A spórolásnál két lehetőséged adódik: vagy fagyoskodsz, vagy néhány trükköt bevezetsz!
Manapság egyre többen kötelezik el magukat az emberek az egészséges életmód mellett. Neked is feltűnt már ez? Ha szupermarketekben jársz már szinte fel sem tűnik az a jelenség, hogy a vásárlók az élelmiszerek összetevőit olvasgassák és egyre többen járnak el futni, biciklizni a szabadban. Na, de mi van veled? Te is odafigyelsz ezekre? A rendszeres tesmozgásra? Ha igen, akkor nagyon jól teszed.
És mi lenne ha adnánk egy-két olyan tippet, amivel a hideg idő ellenére sem kell hogy le térj a helyes utadról és a célod megvalósításáról?
Talán az őszben a legszebb, amikor a fák levelei elkezdenek sárgulni, elővesszük a kabátunk és a nagy nyári hűség után a természetben sétálva gyönyörködhetünk a csodás látványban.
Minél idősebbek vagyunk, annál inkább megtanuljuk értékelni az ősz szépségeit. A téli hónapokat megelőző időszak felnőtt szemmel valóban teljesen más arcát mutatja, mint gyermekkorunkban, októberhez közeledve viszont évről-évre előkerül egy probléma, amitől a kertes házban élők szívesen megszabadulnának…
A szakemberhiány Magyarországon is egyre nagyobb problémát jelent. Egy szebb jövő reményében rengetegen elhagyják kishazánkat, sokan kiöregednek a szakmából, a minőségi munkát garantáló utánpótlás pedig nem minden szakterület esetében biztosított. Ennek tudatában teljesen érthető, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy saját maguk vágnak bele a felújítási munkálatokba.
„Itt kell lennie, tudom, hogy ide tettem!" "Most vettem nem fogyhatott ki" "Oregánó, bazsalikom, majoránna... de miért nincs meg a fűszerpaprika?" "Az előbb még itt volt..." "Szuper, a bors pedig már megint kiborult...” Ha veled is előfordul, hogy főzés közben hasonló mondatokat mormolsz magadban, itt az ideje változtatnod ezen!
Nordic walking, kettlebell, antigravitációs jóga, Derby Lite. Ugye Te is bajban lennél, ha arra kérnénk, hogy jellemezd az imént felsorolt mozgásformákat? Néhány éve még a TRX is ugyanilyen megfoghatatlan furcsaságnak tűnt, manapság viszont bármelyik konditeremben lehetőséged van kipróbálni ezt a edzés típust. Sőt, most már akár otthon is átmozgathatod magad a speciális kötelek segítségével!
Hogy miért olyan népszerű a TRX? A válasz pofonegyszerű: nincs szükséged drága és sok helyet foglaló gépekre, csak a saját testsúlyodat és a gravitációs erőt kell segítségül hívnod. Nem számít, hogy évek óta jársz konditermekbe vagy csak most kezded el tested átmozgatását, a különleges sportkiegészítő edzettségi szintedtől függetlenül tartogat számodra kihívást jelentő feladatokat.
Mikor jó az idő, nem esik az eső és nem fúj a szél, akkor az emberek nem szívesen tartózkodnak bent a 4 fal között. Sokkal inkább kint lennének, főleg azokban az időkben, amikor besötétedik.
Ilyenkor az egyik ha nem a legkellemesebb időtöltés az, amikor a család, barátok összegyűlnek és kellemes kerti party, kerti grillezés közben élvezik egymás társaságát.
Őszintén, ki tudna nem-et mondani egy jó kis kerti grillezésnek?
A jó társaság a finom frissen grillezett ételek, melyeknek már csak az illata egy különleges hangulatot tud varázsolni és nem mellesleg egy finom bor mellett, mire van még szüksége az embernek?
Szerintünk több nem is kell a legjobb esték kiviteleézéséhez.
Ezért mutatjuk azokat a termékeinket, amelyekkel ezeket mind megtudod valósítani.
Ha azt kérdeznénk tőled, hogy mi köze lehet egy magnókazettának egy ceruzához, mit válaszolnál? Gondolkodj egy picit! Megjelent előtted, ahogy visszafelé tekered a hanganyagaidat a ceruza segítségével vagy az elszabadult szalagot megpróbálod visszatekerni a helyére? Akkor Te még annak a generációnak a tagja vagy, akinek a szekrénye mélyén bizonyára ott lapul egy-két féltve őrzött kazetta családi felvételekkel, zenei klasszikusokkal vagy rádióból felvett anyagokkal. Szeretnéd ezeket megmutatni és továbbadni az utókornak? Van rá lehetőséged!
Ma már szinte a sarki közértbe sem indulunk el mobil és autó nélkül, viszont az, hogy a kettőt hogy lehet összeegyeztetni, mindenkinek feladja a leckét: Lehet a mobilt elsuvvasztani valamelyik rekeszbe, de aztán ember legyen a talpán, aki telefonálásra vagy navigálásra tudja használni, míg a vezetés közben kézben tartott mobil nettó veszélyes, még csak belemenni sem érdemes a gondolatba. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk olyan megoldásokat, amikkel egyszerűen és kényelmesen elhelyezhetjük a mobilunkat jól látható helyre az autó műszerfalán, ezzel biztonságosabbá ás kényelmesebbé téve az utazást.
Bármilyen állattal is osztjuk meg az otthonunkat, számtalanszor tesszük fel magunknak a kérdést, hogy ki-kinek a gazdája? Ki van kiért? Hiszen az otthonunkba engedett állat nem képes ellátni magát. Nem tud lemenni a boltba, és arra sem képes, hogy begyúrjon egy pizzatésztát, hogy azzal lepje meg a gazdáját, legyen szó hörcsögről, kutyáról vagy macskáról.
Elalvás és ébredés. Ezek azok a momentumok, amik keretet adnak a mindennapjainknak. Van, akinek mind a kettő könnyedén megy, sokak számára viszont az elszenderedés és az ágyból kikászálódás is komoly nehézségeket okoz. Át tudod érezni ezeket a problémákat? Akkor jó helyen jársz!
Gyakran járnak hozzád vendégek? Jó házigazdának tartod magad? Ha az előző kérdésekre igennel feleltél, Te vagy a mi emberünk! Szeretnénk mutatni Neked valamit, amivel mosolyt csalhatsz barátaid és családtagjaid arcára.
Ahol néhány ember összegyűlik, ott több, mint valószínű, hogy záros határidőn belül elhangzik a következő kérdés: „Ki kér kávét?” Válaszként pedig a társaság túlnyomó része biztosra veheted, hogy igennel fog felelni. Az erősség, a hosszúság, a cukor- és tejmennyiség igényének felmérése után bele is vetheted magad a fekete főzet elkészítésébe, mielőtt azonban szervíroznád a megtöltött csészéket, érdemes megállnod egy pillanatra!